Ezer rég múlt szép emlék,
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt.

Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt.
Sosincs válasz,
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám.

Arcomat eltakarom ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság.

Égre festett búsképűt,
A Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország.

Hová tűnt az a kiscsillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rég kihunyt már.

Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.

Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?

Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz.

Miért hazudom,
Hogy szebb ami bánt?
Ha felkelek, új nap virrad rám?

De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj.

Arcomat eltakarom, de lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.

Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.

Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?

Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz.

Miért hazudom,
Hogy szebb ami bánt?
Ha felkelek, új nap virrad rám?

De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj.

Úgy várom, hogy közelebb lépj

Úgy várom, hogy közelebb,

várom, hogy közelebb lépj.

(Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?

De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj.)